Bookbot

Jókai Mór

Parametry

  • 403 strony
  • 15 godzin czytania

Więcej o książce

Szajbély Mihály médiatörténeti nézőpontból mutatja be Jókai Mór életének és életművének alakulását. Alaptézise, hogy Jókai nem egyszerűen író volt, még csak nem is egyszerűen kalandregényíró, hanem újságokba író kalandregényíró. Míg a korábbi szakirodalom többnyire a valószerű követelményét érvényesítette regényei megítélésénél, addig e könyv szerzője szerint a Jókai által művelt regénytípus az egyszerű formák, mindenekelőtt a mese sajátos mutációját képezi, és olyan lehetséges világot hoz létre, amelyet nem a valószerű, hanem a csodás határoz meg. Jókai folytatásokban megjelent történeteinek létrejöttére a 19. századi napilapok tárcarovatai adtak lehetőséget, melyek keretei között annak idején igénytelen alkotások tömege elégítette ki az olvasó tömegek kalandigényét és csodák utáni vágyakozását. A kérdés ezek után úgy hangzik, hogy Jókainak miként sikerült a tárcaregény formájában kiválót alkotnia, miként sikerült a legszélesebb olvasóközönség érdeklődését megőrizve fölébe emelkednie a triviális alkotások tömegének.

Zakup książki

Jókai Mór, Mihály Szajbély

Język
Rok wydania
2010
Oprawa
(twarda)
Jak tylko się pojawi, wyślemy Ci wiadomość e-mail.

Metody płatności

Nikt jeszcze nie ocenił.Oceń

Tytuł
Jókai Mór
Język
węgierski
Wydawca
Kalligram
Rok wydania
2010
Oprawa
twarda
Liczba stron
403
ISBN10
808101313X
ISBN13
9788081013133
Seria
Tagi
Opis