Bookbot

Kálvária tér

Parametry

  • 198 stron
  • 7 godzin czytania

Więcej o książce

… ​Sokáig nem tudtam, hogy tiltott szerelem vére folyik ereimben, hogy törvénytelen kapcsolat gyümölcse vagyok, öröm és gyönyörűség anyámnak, bűn és szenvedés apámnak.Kezdetben apám számára ez a szerelem tényleg bűn volt, de anyám egész életét beragyogta. Nem kettőnket szeretett utolsó napjáig, hanem csak egyikünket – őt, apámat. Benne engem látott, bennem őt. Én – ő voltam. Azért is jöttem a világra, hogy emlékeztessem a szeretett férfira.… Anyám önfeledten szerette apámat, fanatikus megszállottsággal. De hogy miért nem éltek együtt – nem értem fel ésszel. Nem értettem, miért nem él velünk, miért él valahol Szibériában a feleségével, akit nem szeret… Bár anyám azt mondta, igenis lehet két asszonyt szeretni, s az embereknek kötelezettségeik vannak, hogy apám nem hagyhatja el súlyosan beteg feleségét, én csak nem tudtam megmagyarázni magamnak, miért azt az asszonyt sajnálja apám, és miért nem minket. Hiszen ha ahhoz az asszonyhoz jó, kegyetlen magával is, velem és anyámmal is. Még felesége halála után is majdnem két évig élt egyedül apám, távol tőlünk.

Zakup książki

Kálvária tér, Nikolaj Jevdokimov

Język
Rok wydania
1980
Oprawa
(miękka)
Jak tylko się pojawi, wyślemy Ci wiadomość e-mail.

Metody płatności

Nikt jeszcze nie ocenił.Oceń

Tytuł
Kálvária tér
Język
węgierski
Wydawca
Magvető
Rok wydania
1980
Oprawa
miękka
Liczba stron
198
ISBN10
963271184X
ISBN13
9789632711843
Seria
Tagi
Opis