Więcej o książce
„Ami alant van olyan, mint ami fent van, és ami fent van, olyan, mint ami alant van, az Egy csodájának kiteljesedésére." A Háromszor Legnagyobb Hermészről úgy tartja a hagyomány, hogy az isteni bölcsesség birtokosa, aki égi eredetű tudását csak a beavatottak előtt fedte fel. Ez a tudás nemcsak Istenről, az istenek és az ember teremtéséről, a világ égi szférákból álló felépítéséről, de a halhatatlan Lélek kozmikus alászállásáról és az ember földön betöltött küldetéséről, sorsáról is szól. Hermész bölcsessége révén az olvasó közelebb kerülhet ahhoz a világképhez és gondolkozásmódhoz, amely több mint másfél évezreden keresztül meghatározta a nyugati világ tradicionális létszemléletét. Jelen kötetben a Hermésznek tulajdonított kozmogóniai, teológiai és filozófiai alapművek - Corpus Hermeticum, Asclepius, Tabula Smaragdina, A kozmosz leánya - mellett a gyakorlati hermetika két gyöngyszeme – a hellenisztikus asztrológia kézikönyve: a Liber Hermetis és Hortulanusnak a Smaragtáblához fűzött alkímiai kommentárja - is helyet kapott. A bőséges jegyzetanyaggal és a mélyebb megértést szolgáló tanulmányokkal kiegészített gyűjteményes kötet a maga teljességében most jelenik meg először magyarul.
Zakup książki
Hermész Triszmegisztosz Bölcsessége, kolektiv
- Język
- Rok wydania
- 2022
- Oprawa
- (twarda)
Metody płatności
Nikt jeszcze nie ocenił.
- Tytuł
- Hermész Triszmegisztosz Bölcsessége
- Podtytuł
- Corpus Hermeticum, Asclepius, Liber Hermetis
- Język
- węgierski
- Autorzy
- kolektiv
- Wydawca
- Szenzar
- Rok wydania
- 2022
- Oprawa
- twarda
- ISBN10
- 9634799108
- ISBN13
- 9789634799108
- Seria
- Kategorie
- Opis
- „Ami alant van olyan, mint ami fent van, és ami fent van, olyan, mint ami alant van, az Egy csodájának kiteljesedésére." A Háromszor Legnagyobb Hermészről úgy tartja a hagyomány, hogy az isteni bölcsesség birtokosa, aki égi eredetű tudását csak a beavatottak előtt fedte fel. Ez a tudás nemcsak Istenről, az istenek és az ember teremtéséről, a világ égi szférákból álló felépítéséről, de a halhatatlan Lélek kozmikus alászállásáról és az ember földön betöltött küldetéséről, sorsáról is szól. Hermész bölcsessége révén az olvasó közelebb kerülhet ahhoz a világképhez és gondolkozásmódhoz, amely több mint másfél évezreden keresztül meghatározta a nyugati világ tradicionális létszemléletét. Jelen kötetben a Hermésznek tulajdonított kozmogóniai, teológiai és filozófiai alapművek - Corpus Hermeticum, Asclepius, Tabula Smaragdina, A kozmosz leánya - mellett a gyakorlati hermetika két gyöngyszeme – a hellenisztikus asztrológia kézikönyve: a Liber Hermetis és Hortulanusnak a Smaragtáblához fűzött alkímiai kommentárja - is helyet kapott. A bőséges jegyzetanyaggal és a mélyebb megértést szolgáló tanulmányokkal kiegészített gyűjteményes kötet a maga teljességében most jelenik meg először magyarul.



