Bookbot

Csend

Ha nem hallod a dallamot, érezd!

Więcej o książce

A Los Angeles-i írónő, Deborah Lytton, akit hazájában színésznőként ismerhettek meg, megható regényében megmutatja, hogyan képes a szerelem áthatolni a némaság leküzdhetetlennek tűnő falain. A szinte még gyermek főszereplő, Stella Layne énekesnői álma darabokra hullik, amikor egy tragikus baleset miatt elveszíti hallását.*** Mindaddig az éneklés volt az, amitől különlegesnek érezhette magát, a barátnője, Lily biztatására elkezdett éneklés tette azzá, aki. A tizenöt éves lánynak minden esélye megvolt arra, hogy egyszer teljesüljön leghőbb vágya: a Broadwayn fellépve megmutathassa tehetségét a világ előtt. Aztán egyszer csak egy kórházi ágyon tér magához, néma csenddel körülvéve, mert egyik napról a másikra elveszíti hallását. A teljes némaságba burkolózva nemcsak a barátaiba és a hangjába vetett hite rendül meg, hanem önmagával kapcsolatos elképzelései is megkérdőjeleződnek: van-e célja az életének az éneklésen kívül? Az orvosi beavatkozás előtti tizenhét napot kell ebben a „csendbuborékban” töltenie, miközben egyedül – a beszédhibája miatt lassan, dadogva beszélő – Hayden szájáról képes olvasni. A fiú mindent megtesz azért, hogy megmutassa neki: miként fedezheti fel önmagát és a körülötte lévő világ csodáit hangok nélkül is...

Zakup książki

Csend, Deborah Lytton

Język
Rok wydania
2018
Oprawa
(twarda),
Stan książki
Uszkodzony
Cena
15,60 zł

Metody płatności

Nikt jeszcze nie ocenił.Oceń

Tytuł
Csend
Podtytuł
Ha nem hallod a dallamot, érezd!
Język
węgierski
Wydawca
Harmat
Rok wydania
2018
Oprawa
twarda
Liczba stron
336
ISBN10
9632884051
ISBN13
9789632884059
Seria
Opis