Bookbot

Kramer kontra Kramer

Ocena książki

Więcej o książce

„- ​Billy, ugye tudod, hogy a mami is New Yorkban lakik? – Igen. – Szóval, amikor egy anya és egy apa elválik, néha vitatkozni szoktak arról, hogy melyiküknél lakjon a gyerekük, az anyánál vagy az apánál. No most van egy ember, aki nagyon-nagyon okos. Úgy hívják, hogy bíró. Ez a bíró nagyon sokat tud a válásokról, az anyákról, az apákról és a gyerekekről. Ő dönti el, hogy kinél lakjon a gyerek, mi lesz jobb neki. – És miért dönti el? – Hát, mert ez a feladata. Tudod, ő igen hatalmas ember. – Olyan, mint az igazgató? – Még az igazgatónál is nagyobb. Talárban ül egy nagy széken. Ez a bíró sokat gondolkodott rólunk, terólad meg énrólam meg a mamiról, és úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha te ezután a maminál laksz. Én pedig nagyon szerencsés vagyok, mert ha a maminál fogsz is lakni, azért minden vasárnap meglátogathatlak.” Ez a mára már klasszikussá érett regény – egy válás története, egy ambiciózus fiatal anya karriervágyáé, a négyéves kisfiukkal egyedül maradó apáé, Billyé, a kisfiúé, akinek a maga módján szintén meg kell küzdenie azzal a helyzettel, hogy a szülei később marakodnak érte és fölötte – a kritikusok szerint új irányt szabott a társadalmi gondolkodásnak Amerikában. Része volt ebben a felejthetetlen filmváltozatnak is, amelyben Dustin Hoffman és Meryl Streep játszotta a főszerepeket.

Zakup książki

Kramer kontra Kramer, Avery Corman

Język
Rok wydania
1986
Oprawa
(miękka)
Jak tylko się pojawi, wyślemy Ci wiadomość e-mail.

Metody płatności

4,3
Bardzo dobra
384 Ocena

Brakuje nam tutaj Twojej recenzji.

Tytuł
Kramer kontra Kramer
Język
węgierski
Wydawca
Femina
Rok wydania
1986
Oprawa
miękka
ISBN10
9630738554
ISBN13
9789630738552
Seria
Pierwsze wydanie
1978
Oryginalna nazwa
Kramer vs. Kramer
Ocena
4,25 z 5
Opis