Bookbot

A magány kútja

Ocena książki

Więcej o książce

A regény, amelynek betiltása után Virginia Woolf és Ernest Hemingway egyaránt kiállt a szerző mellett. 1926-ban Radclyffe Hall már híres író, legutóbbi, Fémina- és James Tait Black-díjjal kitüntetett Adam’s Breed (Ádám fajzatja) című regénye bestseller. Hall ekkor látja elérkezettnek az időt arra, hogy akár karrierjét is kockára téve hozzálásson régi terve megvalósításához: „könyvet írni a nemi inverzióról, regényt, amelyet azok is megérthetnek, akik számára a szakmunkák nem hozzáférhetők… amely szót emel egy félreértett és félreismert kisebbségért”. Ez az úttörő mű az 1928-ban megjelent A magány kútja, amelynek célja, hogy megtörje a homoszexualitás tabuját a közbeszédben. Stephen Gordon kislány korában is érezte, hogy ő más. Azt, hogy tehetsége van a sporthoz, gyűlöli a lányruhákat, és jobb szeret egyedül lenni, nem tartották ifjú hölgyhöz illőnek a Viktória korabeli felső osztályban. De amikor Stephen felnő, és beleszeret egy másik nőbe, tűrhetetlenné válik a helyzete a családi kastélyban. Stephennek útra kell kelnie, hogy felderítse, van-e számára hely a nagyvilágban. Párizsba költözik, népszerű író lesz, háborús hős, mégis boldogtalan. Fűti a becsvágy, de a társadalmi elvárások sarokba szorítják, és Stephen elkeseredett lépésekre kényszerül.

Zakup książki

A magány kútja, Radclyffe Hall

Język
Rok wydania
2017
Oprawa
(twarda)
Jak tylko się pojawi, wyślemy Ci wiadomość e-mail.

Metody płatności

3,7
Bardzo dobra
543 Ocena

Brakuje nam tutaj Twojej recenzji.

Tytuł
A magány kútja
Język
węgierski
Rok wydania
2017
Oprawa
twarda
Liczba stron
520
ISBN10
9633553555
ISBN13
9789633553558
Seria
Pierwsze wydanie
1928
Oryginalna nazwa
The Well of Loneliness
Ocena
3,7 z 5
Opis