Więcej o książce
„Ami történt, az nem volt más, mint a hagyomány által szentesített rituális emberölés. Hiszen a nők élete amúgy sem számított sokat és régóta bevett szokás, hogy a család szégyenét az asszony vérével mosták le.” Elizabeth Kim sorsa is a borzalmak éjszakájával kezdődik, ahol a becsületbeli ügy nevében rokonai a szeme láttára anyját felakasztják egy kis koreai faluban. Meggyilkolják, mert megbocsáthatatlan bűnt követett el, lefeküdt egy amerikai katonával és megszülte lányát, a törvénytelen gyermeket. A felfogás szerint még halottnak lenni is jobb, mint ami ő volt „honhyol” vagyis olyan nőnemű lény akinek sem neve, sem születési dátuma nincsen. Az árvaházba kerülése, a borzalmak sokasága, az örökbefogadás tortúrái egy gyermektelen amerikai családnál mind-mind szenvedéseit és fájdalmát fokozták. Az életet jelentő kiút csak egy újabb megpróbáltatás, amely azonban meghozza számára a végső biztonságot. „Megrázó, szívszorító elbeszélés egy nő bátorságáról, az anyai szeretetre való vágyódásról, az előítéletek és tragédiák fölötti nehezen megszerzett győzelemről.” (Arthur Golden – Egy Gésa emlékiratai c. könyv írója) Tízezer könnycsepp a szenvedésről, tízezer könnycsepp az emberi akaratról, a megbocsátás erejéről, mely túlél, legyőz mindent, és kivívja csodálatunkat.
Zakup książki
Tízezer könnycsepp, Elizabeth Kim
- Język
- Rok wydania
- 2000
- Oprawa
- (twarda)
Metody płatności
Brakuje nam tutaj Twojej recenzji.
- Tytuł
- Tízezer könnycsepp
- Język
- węgierski
- Autorzy
- Elizabeth Kim
- Wydawca
- Trivium
- Rok wydania
- 2000
- Oprawa
- twarda
- ISBN10
- 9637570888
- ISBN13
- 9789637570889
- Seria
- Kategorie
- Pierwsze wydanie
- 2000
- Oryginalna nazwa
- Ten thousand sorrows
- Ocena
- 3,65 z 5
- Opis
- „Ami történt, az nem volt más, mint a hagyomány által szentesített rituális emberölés. Hiszen a nők élete amúgy sem számított sokat és régóta bevett szokás, hogy a család szégyenét az asszony vérével mosták le.” Elizabeth Kim sorsa is a borzalmak éjszakájával kezdődik, ahol a becsületbeli ügy nevében rokonai a szeme láttára anyját felakasztják egy kis koreai faluban. Meggyilkolják, mert megbocsáthatatlan bűnt követett el, lefeküdt egy amerikai katonával és megszülte lányát, a törvénytelen gyermeket. A felfogás szerint még halottnak lenni is jobb, mint ami ő volt „honhyol” vagyis olyan nőnemű lény akinek sem neve, sem születési dátuma nincsen. Az árvaházba kerülése, a borzalmak sokasága, az örökbefogadás tortúrái egy gyermektelen amerikai családnál mind-mind szenvedéseit és fájdalmát fokozták. Az életet jelentő kiút csak egy újabb megpróbáltatás, amely azonban meghozza számára a végső biztonságot. „Megrázó, szívszorító elbeszélés egy nő bátorságáról, az anyai szeretetre való vágyódásról, az előítéletek és tragédiák fölötti nehezen megszerzett győzelemről.” (Arthur Golden – Egy Gésa emlékiratai c. könyv írója) Tízezer könnycsepp a szenvedésről, tízezer könnycsepp az emberi akaratról, a megbocsátás erejéről, mely túlél, legyőz mindent, és kivívja csodálatunkat.


