Seria
Parametry
- 300 stron
- 11 godzin czytania
Więcej o książce
Ezzel a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely Fumax Thriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből elkeltek, és az elkészült forgatókönyv megnyerte a 2014-es díjat, amelyet olyan forgatókönyveknek ítélnek oda, amelyekből még nem készült film. Nemrég jelölték a Bram Stoker-díjra, aminek megnyerésére jelentős esélye van. TARTALOM: Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egy pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. A szörnyű hírek egyre gyakoribbá válnak, míg a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet összeomlik. Az ablakon nem lehet kinézni többé. Csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie és két gyermeke, akiket négy fal között nevel. Az elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve. Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. Az előttük álló út harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel. Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat, és valami követi őket. Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.
Zakup książki
Madarak a dobozban, Josh Malerman, Rusznyák Csaba
- Język
- Rok wydania
- 2018
- Oprawa
- (twarda)
Metody płatności
Brakuje nam tutaj Twojej recenzji.
- Tytuł
- Madarak a dobozban
- Język
- węgierski
- Autorzy
- Josh Malerman, Rusznyák Csaba
- Wydawca
- Fumax
- Rok wydania
- 2018
- Oprawa
- twarda
- Liczba stron
- 300
- ISBN10
- 9634700519
- ISBN13
- 9789634700517
- Seria
- Bird Box
- Kategorie
- Tagi
- Literatura amerykańska, Literatura angielska, Filmowa adaptacja, Ciąża, Samobójstwo, Depresja, Apokalipsa, Społeczność, Walka o przetrwanie, Zaburzenia lękowe, Szaleństwo, Przeplatanie przeszłości i teraźniejszości, Wzrok
- Pierwsze wydanie
- 2014
- Oryginalna nazwa
- Bird Box
- Ocena
- 4,1 z 5
- Opis
- Ezzel a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely Fumax Thriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből elkeltek, és az elkészült forgatókönyv megnyerte a 2014-es díjat, amelyet olyan forgatókönyveknek ítélnek oda, amelyekből még nem készült film. Nemrég jelölték a Bram Stoker-díjra, aminek megnyerésére jelentős esélye van. TARTALOM: Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egy pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. A szörnyű hírek egyre gyakoribbá válnak, míg a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet összeomlik. Az ablakon nem lehet kinézni többé. Csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie és két gyermeke, akiket négy fal között nevel. Az elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve. Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. Az előttük álló út harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel. Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat, és valami követi őket. Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.


