Bookbot

Erkölcsi iránytű

Więcej o książce

Danielle Steel új regénye egy bentlakásos elit magániskolában játszódik, ahol egy tragédiába torkolló éjszaka után sokak élete örökre megváltozik. A százhúsz éves Saint Ambrose mindmáig főleg az előkelő családok fiúgyermekeit készítette fel egyetemi tanulmányaikra, az új tanévtől kezdődően azonban már lány tanulókat is kész befogadni. A campuson lakó diákok legtöbbje a világ szinte összes kiváltságát élvezheti, mégis sokan közülük lelkileg sérültek, családi gondokkal küzdenek, magányosak. Ilyen feszült légkörben pedig a legkisebb szikra is könnyen tomboló tűzvészt okozhat. Az iskolai halloween-parti másnapján egy diáklány súlyos sérülésekkel és veszélyes mennyiségű alkohollal a vérében kórházba kerül. Csak az a maroknyi diák, aki ott volt, amikor megtámadták, tudja, mi történt, ők azonban szorosan összezárnak. Ám a Saint Ambrose-ban senki sem menekülhet a következmények elől. Tantestület és média, szülők és a rendőrséggel karöltve próbálják kideríteni az igazságot. A dráma kibontakozása közben az érintetteknek - a saját erkölcsi iránytűjükre hagyatkozva - el kell dönteniük, hogy a hazugságot vagy az igazságot, a rossz vagy a helyes utat választják.

Zakup książki

Erkölcsi iránytű, Danielle Steel

Język
Rok wydania
Oprawa
(miękka)
Jak tylko się pojawi, wyślemy Ci wiadomość e-mail.

Metody płatności

Nikt jeszcze nie ocenił.Oceń

Tytuł
Erkölcsi iránytű
Język
węgierski
Wydawca
Maecenas
Oprawa
miękka
ISBN10
9632034333
ISBN13
9789632034331
Seria
Tagi
Opis