
Więcej o książce
E hányatott sorsú mű Salman Rushdie harmadik regénye. A szerzőre Az éjfél gyermekei világsikere és Booker-díja után derült égből csapott le a végzet Homeini ájatulláh személyében, aki A sátáni versek megjelenése nyomán és a műből kiragadott részletek alapján kimondta rá a fatvát, amely nem csupán kiközösítést jelent, hanem halált is. Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült. A regény maga – lévén irodalom – természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén. S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak hogy a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit.
Zakup książki
A sátáni versek, Endre Greskovits, Salman Rushdie
- Język
- Rok wydania
- 2014
- Oprawa
- (twarda)
Metody płatności
Brakuje nam tutaj Twojej recenzji.
- Tytuł
- A sátáni versek
- Język
- węgierski
- Autorzy
- Endre Greskovits, Salman Rushdie
- Wydawca
- Ulpius-Haz
- Rok wydania
- 2014
- Oprawa
- twarda
- Liczba stron
- 635
- ISBN10
- 9633832284
- ISBN13
- 9789633832288
- Seria
- Kategorie
- Tagi
- Tematy religijne, Miłość, Śmierć, Anglia, Wielka Brytania, Literatura angielska, Londyn, Indie, Realizm magiczny, Aktorzy, Anioły, Muzułmanie, Demony, Koran, Mahomet, Różne kultury
- Pierwsze wydanie
- 1988
- Oryginalna nazwa
- The Satanic Verses
- Ocena
- 3,75 z 5
- Opis
- E hányatott sorsú mű Salman Rushdie harmadik regénye. A szerzőre Az éjfél gyermekei világsikere és Booker-díja után derült égből csapott le a végzet Homeini ájatulláh személyében, aki A sátáni versek megjelenése nyomán és a műből kiragadott részletek alapján kimondta rá a fatvát, amely nem csupán kiközösítést jelent, hanem halált is. Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült. A regény maga – lévén irodalom – természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén. S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak hogy a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit.