Bookbot

Az ügynök halála

Więcej o książce

Részlet: Fuvolaszó hallatszik, édes és lágy fuvolaszó, erdőt, mezőt, tágas égboltot idéz. Szétnyílik a függöny. Az ügynök házát látjuk. Mögötte tornyosuló szögletes árnyak, melyek minden oldalról körülfogják a házat. Az ég kékje csak épp a ház és az előszínpad között látszik; a környezet mélyen izzó narancsszínbe játszik át. Ahogy felerősödnek a reflektorok, a törékeny kicsi házra boltozatként nehezedő házak, bérkaszárnyák tömbjét látjuk. A szín fölött az álom levegője leng, a valóságból kibomló álomé. Csak középütt a konyha látszik valóságosnak: benne konyhaasztal, három szék és egy hűtőszekrény. Más berendezési tárgyat nem látni. A konyhában hátul elfüggönyözött bejárat, amely a nappaliba vezet; a konyha jobb oldalán, úgy fél méterrel magasítva emelkedik a hálószoba, melyet csak egyetlen szék és egy vaságy jelez. Az ágy fölötti polcon atlétikai verseny győzelmi kupája. A hálószobából közvetlenül nyílik ablak a bérkaszárnyára. A konyha mögött két és fél méternyi magasságban a fiúk hálószobája, melyet most még alig látni. A homályból csak két ágy rajzolódik elő, és a szoba hátsó falánál a padlásablak. (A fiúk hálószobája a színen nem látható nappali szoba fölött van.) Baloldalt, ehhez a hálószobához, lépcső kanyarodik föl.

Zakup książki

Az ügynök halála, Ungvári Tamás, Arthur Miller

Język
Rok wydania
1996
Oprawa
(miękka),
Stan książki
Dobry
Cena
12,39 zł

Metody płatności

Nikt jeszcze nie ocenił.Oceń

Tytuł
Az ügynök halála
Język
węgierski
Rok wydania
1996
Oprawa
miękka
Liczba stron
112
ISBN10
9636131724
ISBN13
9789636131722
Seria
Opis