Bookbot

A Nyugat Ura

Więcej o książce

A tatárjárás idején Harcias Frigyes osztrák herceg kirabolta IV. Béla királyt, aki három megye átadására kényszerült. A mongolok kivonulása után Béla kétszer legyőzte Frigyes seregeit, visszaszerezve a zsarolással megszerzett területeket, de az osztrák herceg továbbra is fenyegetést jelentett. Frigyes herceg, megszegve egy korábbi megállapodást, Gertrúd leányát II. Frigyes német-római császárhoz akarta adni, ami kedvezőtlen helyzetbe hozta a Magyar Királyságot. Béla király Leventét, hű szerviensét bízta meg, hogy titokban akadályozza meg a házassági szerződés aláírását, és segítse elő Gertrúd és Vladislav őrgróf találkozását. Levente és társai, halicsi menekült nemeseknek álcázva magukat, útnak indulnak az Osztrák Hercegség felé. Küldetésük során kihasználják az osztrák nemesség megosztottságát is, mivel Alber von Krigering báró is ellenzi, hogy Frigyes túl nagy hatalomra tegyen szert. A benefalvai hősök hamarosan szorult helyzetbe kerülnek: védenceik nem bírják a kényszerű összezártságot, több társukat elveszítik a császár hű lovagjaival vívott harcokban, a csapat kettészakad, és Levente is fogságba esik.

Zakup książki

A Nyugat Ura, Urbánszki László

Język
Rok wydania
Oprawa
(twarda),
Stan książki
Bardzo dobry
Cena
28,69 zł

Metody płatności

Nikt jeszcze nie ocenił.

Tytuł
A Nyugat Ura
Język
węgierski
Wydawca
Gold Book
Oprawa
twarda
ISBN10
9634264298
ISBN13
9789634264293
Seria
Tagi
Opis