Bookbot

Souostroví Gulag 1918-1956

Ocena książki

Parametry

  • 571 stron
  • 20 godzin czytania

Więcej o książce

Szolzsenyicin 1973-ban megjelent műve a sztálini munkatáborokról véglegesen lerombolta a nyugati értelmiség illúzióit a szovjet rendszerről. A szerző, aki tizenegy évet töltött a Gulagon, saját élményein túl több ezer rab tanúságát gyűjtötte össze. Műve részben történelmi és szociográfiai munka, részben pedig a XX. század egyik legnagyobb gyalázatának szépirodalmi feldolgozása, tele szenvedélyes haraggal a kommunista diktatúrával és együttérzéssel az áldozatok iránt. Szolzsenyicin szerint a lágerrendszer már 1918-ban, Lenin hatalomra jutásával kezdődött, és a szovjet állam elnyomó rendszerré vált, amely senkit sem kímélt. Gyerekek, öregek, nők, hívők és hitetlenek, valamint a rendszerrel szembenálló értelmiségiek mind áldozatai lehettek a letartóztatásoknak. A félelem mindent átitatott, és a lágerek rákos sejtekként burjánzottak az ország testében. A háromkötetes mű magyarul 1993-ban jelent meg, most pedig rövidített változatban olvasható, amelyhez Szolzsenyicin előszót írt, hangsúlyozva, hogy örömmel látja, hogy könyve eljut azokhoz is, akiknek nincs idejük a teljes mű elolvasására. Szolzsenyicin 1970-ben Nobel-díjat kapott, 1973-ban kiutasították a Szovjetunióból, 1994-ben tért vissza Oroszországba, és 2008-ban hunyt el.

Wydanie

W magazynie mamy łącznie książkiSouostroví Gulag 1918-1956(1974)

Zakup książki

Souostroví Gulag 1918-1956, Aleksandr Isajevič Solženicyn

Język
Rok wydania
1974
Oprawa
(miękka),
Stan książki
Dobry
Cena
49,99 zł
Kup tę książkę za 44,99 zł

Metody płatności

4,6
Doskonała
99+ Ocena

Brakuje nam tutaj Twojej recenzji.

Tytuł
Souostroví Gulag 1918-1956
Język
czeski
Rok wydania
1974
Oprawa
miękka
Liczba stron
571
ISBN10
3857700130
ISBN13
9783857700132
Seria
Pierwsze wydanie
1973
Oryginalna nazwa
Архипелаг ГУЛАГ (Archipelag Gulag)
Ocena
4,55 z 5
Opis